A Márkói Közös Önkormányzati Hivatalban a 460/2022. (XI. 10.) Korm. rendeletben foglaltak szerint igazgatási szünet lesz 2022. december 22-től 2023. január 06-ig. Az első ügyfélfogadási nap 2023. január 9.

Az igazgatási szünet időtartama alatt a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik.

Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele

a) az előtte folyó hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe,

b) azon bírósági eljárások határidejébe, amelyekben félként vesz részt,

c) a közigazgatási per indítására szolgáló határidőbe,

d) az általa megkötött szerződésben meghatározott kötelezettség szerződésszerű teljesítésének határidejébe,

e) az e rendelet hatálya alá nem tartozó szerv előtt folyó olyan eljárás ügyintézési határidejébe, amelyben ügyfélként vesz részt, illetve amely vele szemben indult, vagy amely igazgatási szünet alatti megkeresésével jár,

f) az adott szerv, illetve annak vezetője által indított bármely jogorvoslati eljárás kezdeményezésnek határidejébe, valamint

g) a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény 42. § (1) bekezdése, valamint a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet 31. § (1) és (2) bekezdése szerinti rendelkezésre tartási határidőbe.


Márkó, 2022. november 30.

Tisztelettel: dr. Láng Zsanett

jegyző sk.